Vagy öregszem, vagy már nem akarok feltétlenül mindig mindent elmesélni, de jó régen készült friss bejegyzés az oldalon. Nem mintha nem lett volna az elmúlt bő egy évben rögzíteni való – sőt kis birtokunk hullámvasút-szerű kalandjai tovább folytatódtak. Időközben elvileg valamivel több időm is lett volna ezzel foglalkozni, mégsem jött meg az ihlet. Mostanra viszont már annyi minden van mögöttünk, hogy nem is tudom, hol kezdjem…
Kezdjük a szőlőnél természetesen. 21 novemberében azt írtam, hogy végül képletesen focipéldával élve 5-3 lett a meccs, ide. Hát most csak reménykedhetem, hogy ha a pincében minden remekül alakul és a hosszabbításban szépen teljesítünk, akkor szépíthetünk és 3-5-re kozmetikázhatjuk a vereséget. Röviden, tömören, az aszálynak és az elsősorban ebből fakadó jelentős vadkárnak köszönhetően a tervezett alacsony tőketerhelésnek a felét sem sikerült leszedni. Van ez az aszály dolog ugye, aminek az okaiba most nem merülnék el szakmailag, lehet róla olvasgatni eleget. Azzal sem akarok jönni, hogy bezzeg ezt én már láttam jó előre, amikor is szárazságtűrő alanyokat rendeltünk a 19-es telepítésünkhöz, mert hát ezen a 19-es telepítésen egyelőre nem nagyon tudtunk még szőlőt szedni, szóval kérdéses, mennyire voltunk ügyesek. A helyzet az, hogy ez most komoly gond, így is, meg úgy is, feleslegesen rugóznék rajta tovább. Hogy ehhez kellene most hozzászokjunk, vagy jövőre úszni fogunk az esővízben, azt még szerintem senki sem tudja, mindenesetre az idei szőlőtermelési eredmények (akárcsak a búza, kukorica, napraforgó és gyümölcsök) ismét siralmasak lesznek, ami tovább gyorsítja az egyébként is ágazati szintű halódásban lévő szőlőtermesztők lassú elsorvadását. Az eddig napvilágot látott felvásárlási árakat látva hihető verzió, hogy voltak, akik le sem szedték a szőlőt, hiszen a szüretelők napszáma sem nagyon jön ki a várható bevételből, ami egy nemzeti-stratégiai ágazat alapanyag termelésénél azért elég skizofrén helyzet. Nézzük a jó oldalát az ügynek, én ugye nem adok el szőlőt, szóval ez az alacsony ár engem nem érint. Nem is veszek szőlőt, emiatt viszont a kieső termésem sem tudom pótolni, ami nem jó. Olcsón lehet továbbra is szőlőültetvényt venni, ez egy folyamatosan bővülő birtoknak, mint a miénk, jó hír. Egyre kevesebb azonban a szomszédom, mert felhagynak a termeléssel és fajlagosan egyre több vadkár jut a szőlőimre, ettől viszont szomorú vagyok. Az amúgy sem délceg hazai borfogyasztás a covid alatt tovább esett és bár örömteli, hogy néha már tudatosan történnek állami bormarketing lépések, a minőségi valódi borokat megfizetni képes fogyasztói kör bővülése nem érhető tetten, különösen, ha az infláció és az energiaárak jelenlegi és várható hatásaira gondolunk. Szűk éveket vetít előre ez a kép, ahol keveseknek lesz lehetőségük export piacokon sikereket elérni, míg a többiek (akik még kitartanak) egyre ádázabb csatát kell majd vívni a belföldi érvényesülésért.
Ezek a csaták belföldön persze már évek óta zajlanak, melyek még az olyan kis borvidékeket sem kerülik el, mint amilyen a Bükk. A piacot érdemben befolyásolni nehéz, hiszen az egyszeri borkedvelőnek, ha ízlik egy bor, megveszi, ha szimpatikus egy borász munkája, akkor követi a híradásokat vele kapcsolatban, ellátogat hozzá egy borkóstolás erejéig. Függetlenül attól, hogy ez bizonyos gazdasági köröknek mennyire szimpatikus. Ugyanakkor a (megjelenési) lehetőségek osztogatásán keresztül – melyek elsősorban a rendezvénypiacon zajlanak szinte kizárólag közpénzből, másrészt ugyanezen érdekkörök éttermi, szállodai érdekeltségeinek borbeszállítói kiválasztásakor -, megjutalmazhatóak az arra „érdemesek”. Az ilyen „a csőből is xy borászat folyik”- típusú dömping idővel azért fejt ki gazdasági hatásokat, így a piac is érdemben torzítható vele. Arra érdemes szereplő alapvetően bárki lehet, csak a meghatározott szabályrendszert el kell fogadni hozzá. Mondjuk tükörbe gyakran nem kell majd nézni. Valós értékek mentén történő előrehaladásra ezen a területen ma nincs lehetőség, emiatt némi kontraszelekció is megfigyelhető. Kivételezett abból lesz, aki önmagától életképtelen, vagy túl mohó ahhoz, hogy az önerőből elért sikereivel megelégedjen. Az elkényelmesedett kivételezettek teljesítménye esik, hiszen minden körülmények között biztosított a piaci részvételük, nem kell érdemi versenyben helyt állniuk, másrészről többnyire a piacon eleve érvényesülni képtelen szereplők kötnek ki az osztogatók hálójában, akik ettől nem tanulnak majd meg tisztességes borokat készíteni. A káoszban ma nincs, aki rendet tegyen, a borvidék mindössze báb-szerepet játszik, a települési vezetők többsége azt sem tudja, melyik meccset nézi, vagy hogy az általa irányított falu egyáltalán (melyik) borvidéken fekszik.
Ahogy említettem, felszabadult némi szabadidőm, hiszen ez év május 11-én született meg hirtelen, de nem minden előzmény nélkül a döntés bennem, hogy csaknem négy év után a Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesület életéből kilépek, útjainkat külön folytatjuk. Az okokat részletesen itt sem boncolgatnám, a mindenki számára szalonképes verzió szerint kissé elfáradtam.
Múlt héten végeztünk az idei szürettel és ahogy írtam, idén sem sikerült az egyébként sem magasra tervezett szőlőmennyiségeket leszüretelnünk. Az évjárat a tavalyi és idei vízhiány miatt rekord alacsony munkaigényt generált év közben, ez talán az egyetlen pozitívum, mindössze egy kör kaszálást kellett végigvinni és 3 körös bio növényvédelemmel zárjuk a szezont. A korai és középkorai fajták a helyzethez mérten elég tisztességesek, vagy megette őket a vad (őz, szarvas – Chardonnay, Zengő). A szeptemberben hullott csapadék még némi segítséget jelentett a későbbi érésű szőlőknél (és innentől a vadkárok mértéke is besimult a többéves átlagba), nemcsak a bogyók súlyában nézve, hanem a must várható tápanyag-tartalma miatt is. Az előző év elhúzódó erjedései megmutatták, hogy idén miben kell változtatnunk a feldolgozás kapcsán és ezek a tapasztalatok most hasznosak lesznek. Próbálok egyensúlyozni a héjon áztatás idejével, hogy túlságosan sok cseres kesernye se oldódjon a mustba, de elegendő tápanyag és zamat is jusson az erjedési szakaszba. Kevés, de koncentrált termést szedtünk, rendkívül alacsony terhelés mellett. Az agyagosabb területek vízmegtartó képességeik miatt jobban teljesítettek, a csak tufás-dácitos területek kevésbé. Emiatt persze idén is vakarhatjuk a fejünket, hogy mely borokat lesz érdemes fajtaborként kihozni, hiszen egyik-másik területen olyan kevés szőlő várható, hogy nem feltétlenül van értelme önálló borként foglalkozni vele. A helyzetet nehezíti, hogy végre bio-borokat is készíthetünk, hiszen az első ültetvényeinken sikeresen letelt az ökológiai átállás három éves bevezető szakasza és menet közben a feldolgozás és a pincék is bio tanúsításra kerültek. Ez önmagában jó hír (lenne), de a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lesz olyan területünk (pl.: Kékfrankos), ahol 3 sorról bio szőlőt szedhetünk bio bornak, 4 sorról meg bio művelésű szőlőt, de nem lehet belőle biobor, mivel a szomszédok konvencionális növényvédelmet visznek, és a szerek átsodródhatnak hozzánk is, így azt külön kell feldolgoznunk. Ez további aprózódást okozhat a végső termékpalettán. Az idei évben az egyébként extra adottságúnak gondolt bogácsi Vén-hegy teljesített gyengén, persze ott csak 3-6 éves tőkéik vannak, egyelőre sekélyebb gyökérzettel. Ezeket a növényeket az erős déli fekvés idén jelentősen megviselte, kevés Pinot noir-t, Furmintot és Kékfrankost tudtunk szedni, viszont – ha csak egy hordónyi is – lesz fennállásunk óta először önálló Cabernet franc.
A 21-es borok a lassú erjedési-fejlődési okok miatt sokkal később váltak palackozhatóvá, mint a korábbi évjáratok. Nemrég azért már a Rizlingszilvánival sikerült megjelennünk, egyelőre sok pozitív visszajelzéssel, úgy néz ki, több étteremben is betölt majd egy fajta „ház bora” szerepet. A Zengő is lassan a célegyenesbe fordul, melyet egy Olasz-Furmint házasítás követhet. A Furmint miatt ebben van egy extra karakter, így már nagyon várjuk, még ha önálló Furmintot nem is kóstolhatunk még egy jó darabig. A 20-as év viszonylag nagyobb és sikeres termést hozott, így azok a borok még kitartanak a váltásokig. Olyannyira, hogy két érettebb tétel 20-ból szintén mostanában kerül csak palackozásra, újra jövünk egy Kékfrankos sillerrel és a vörös Birtokbor is bemutatkozik még az idén. A csecslyuki pincében sok változás nem történt, Bujdos Laci Bátyám áramszerelésének hála fényárban úszunk, de ezt leszámítva megszokott csend és nyugalom honol, alacsony hőmérsékleti körülmények mellett.
2022-ben több okból kifolyólag csökkentettük a kitelepüléseken való részvételünket. Itt elsősorban Miskolc részarányában van/lesz érdemi visszaesés. Debrecenben Balogh János barátunk segítségével újra kiállíthattunk a Bor és Jazz napokon, amiért nagy köszönet jár neki. Mindent egybevetve a különféle fesztiválos megjelenések egyértelmű csökkentése a cél. Részben, mert szerencsére elég sok kóstolót tarthatunk és inkább ezekre szeretnénk koncentrálni, másrészt növelnénk a személyes típusú „borkapcsolatokat” a személytelenek helyett. Az elmúlt évekbe fektetett munka, valamint a Csipke Portával (Kósik Anita) kialakított modell beérni látszik, mert idén ősszel már egymásnak adják a kilincset az érdeklődő csapatok, mi pedig újra meg újra nagy lelkesedéssel vetjük bele magunkat a gasztro ismeret-terjesztésbe Anitával. Figyelemreméltó változás következett be kistérségi életünkben, Cserépváralján egy Masinafesztivál és egy Masinaszombat, Cserépfaluban pedig a Csipke Gasztromegálló rendezvényein vehettünk részt borokkal és szervezési munkával egyaránt. Ezek a kezdeményezések vagy teljesen újak, vagy egy régi sorozat felélesztései és sikerük, valamint kötetlen, alacsony költségvetésű megvalósításuk mutatja, hogy a kis helyi, igényes, jó szándékú kezdeményezésekre volna kereslet és talán lehet rájuk építeni a jövőben is. Bővülőben van a bükkaljai kis borosgazda csapat is, hiszen ebben az évben 3-4 kolléga is bontogatni kezdte szárnyait első szőlőültetvényeiken, akikkel izgatottan várjuk az ő szüretükből származó első elkészülő boraikat is.
Nagy lépés az életünkben, hogy a cserépváraljai birtokközpont tartalmi megtöltésének első lépéseként sikerült üzembe helyezni egy kicsi, de kompakt palackozó sort, így az idei évtől már magunk palackozzuk a borainkat bérpalackozás helyett. Még sokat kell tanulni a folyamatokról és igyekszünk csiszolgatni a lépések pontos menetét, hogy stabil, megbízható palackozásokat tudjunk végezni, de jó úton járunk. A tavaly elindított kézműves boros bonbonjaink mellé ebben az évben még csak jelképes mennyiségekkel, de új termékek is megérkeznek. Az egész borokon kívüli termékpalettát „Bükki Szőlőskertek” névvel láttuk el, kapott egy egységes megjelenést és a jövőben egy folyamatosan bővülő, kis darabszámú, gourmet termékcsaládként tervezzük megjeleníteni. Az új termékek között készítettünk egy verjus-t (éretlen szőlő, szűrt, zöld /sárga/ leve), egy szőlőlekvárt és egy rozé borzselét. Természetesen a télre lesz újra bonbon is, de ahogy az édesség esetében, úgy több terméknél is többnyire csak szezonális elérhetőséget tervezünk. A filozófia ugyanaz, mint a boroknál: csak saját, tanúsított ökológiai művelésből származó alapanyagok kerüljenek feldolgozásra.