A Bükki borvidék Tokaj és Eger között terül el, potenciális területe 17800 hektár, melyből mára alig 800 hektáron terem még szőlő, de fénykorában sem terjedt 4000 hektár fölé. Története során a XVIII. század végén élte fénykorát, elsősorban természetes fehér édes boroknak köszönhetően, melyek Miskolc pincéiben várták az észak felé tartó borkereskedők szekereit, hogy aztán hordókban szállítva a Felvidék városaiba, lengyel piacokra vagy morva területekre eljussanak. A kereskedelemmel foglalkozó görög kompánia 1822-es miskolci elüldözése, a XIX.századi kelet-európai szabadságharcok és Miskolc iparosodása a filoxéra vész idején nagy változást hozott a Bükk sorsát illetően, melynek csapásait máig nem sikerült kiheverni. Sajnos a török hódítások utáni időszak során a bükkaljai települések relatív elnéptelenedése, a kis népességszámú települések és az általánosan jellemző alacsony életszínvonal nem hoz létre komoly belső fogyasztási piacot. 1970-ben még 15.-ként a sorban a mai borvidéki rendszerben Bükkaljai borvidékként megszületik, ám sem szakirányú felsőoktatást, sem borkombinátot, sem szőlészeti-borászati kutatóintézetet nem kap. Sorsa a kor szellemének megfelelően mennyiségi szőlőtermesztési célokat szolgál ki, alacsony minőséggel, egri, kunsági és budafoki felvásárlók számára. A borvidéken a 80-as években még a bikavér-program keretében zajlanak kékszőlő telepítések. A borvidék vezető szerepét sem Miskolc, sem Tibolddaróc sem Bogács nem tudja többé betölteni, így mára néhány szórványos borászati vállalkozás tartja fenn az amúgy nemzetközi szinten is kiemelkedő szőlőtermesztési adottságú borvidéket.