Blog – 2022. február 14.

Hová tűnt az Avas régmúlt dicsősége?

Történelmi elmélkedések egy laikus szemével

Habár a miskolci Avas története bőven rejt izgalmakat a XX. században is, klasszikus értelemben vett borászati funkcióját már az 1800-as évek második felében elvesztette. Az utókor számára – különösen azoknak, akik napjainkban bükki borászként keresik kenyerüket – fontos megérteni, hogyan tűnt el egy valamikor virágzó borkereskedelmi és szőlőtermelő város a térképről úgy, hogy „mindössze” a közel ezer pincéje maradt fenn mementóul. Akkor is fontos ez a tudás, ha egyértelmű: a korabeli viszonyok visszaállítása ma már nem lehetséges. Fontos ugyanakkor tisztáznunk, magunk és a jelen kor borfogyasztó miskolci polgárai számára is, hogy 2021-ben a bükki borvidéki borkészítés nem néhány kalandvágyó figura úri hóbortja, hanem egy mély gyökerekkel rendelkező, kiváló adottságokkal bíró bortermelő vidék évszázados hagyományainak utolsó megmentési kísérlete. Mindez többek között azért is kulcsfontosságú, hiszen minden a történelmi-Avast érintő beruházás és boros rendezvény nagyságrendekkel lesz szegényebb a jövőben, minden megújult külső csak egy letűnt kor giccses díszletévé válik, ha a színfalak közt mindössze idegenből idehozott borokat kortyolgathatunk majd, hiszen a miskolci pincékből végleg eltűnik majd a helyben termelt bükki bor.


„Bár földe többnyire gazdag termékenységü fekete, mely első osztályú búzát terem, Miskolcz legnagyobb kincset szőlőiben bir, melyek a körülfekvő hegyeken elterülve, Magyarország egyik legjobb minőségű borait termik. A szőlő – termelt azonban, mely egykoron valóságos aranybánya volt Miskolczra nézve, a legközelebb évtizedeket kisérő, s közönségesen ismert okok annyira elsüllyesztették, hogy most a jól munkált szőlő nagyon kevés jövedelmet hajt, és csak némileg kedvezőtlen évben bizonyos veszteség.” – írja 1865-ben a Magyarország és a Nagyvilág című lap. Ezek szerint visszább kell lépnünk az időben ha a szebb avasi mindennapokra vagyunk kíváncsiak.
„Hajdan gazdag bérczeinken nectar folyt az arany gerézdekből, még aranyaik mellett is megsüvegelték boros gazdáinkat lengyel és porosz atyánkfiai, csak ugy nyomta a kincs azt a láda fiát! . . emelkedtek is a hegyoldalakban szebbnél szebb borházak, s tátongó pinczeöblök nyujtóztak a kőrétegek között egy illyen rakott pincze fölért egy ócska tót uradalommal…” – a folytatásban az Avas hanyatlásáról mesél ez az 1856-os Vasárnapi Újság cikk, így még mindig nem értünk célba, de láthatóan pár évtizeddel korábban még szebb napok virradtak az Avas oldalában.


Szerencsénkre a levéltári iratok nagy száma maradt fenn arról az 1822-ig terjedő időszakról, mely a görög (görögül beszélő, tágabb értelemben balkáni származású) kereskedők (Miskolczi Görög Compania) és a zsidó kereskedők kezdeti perlekedéséről, majd a görög kompánia térnyeréséről szólnak, de összefoglalva mindenképpen az Avas fénykoraként értelmezhetőek. Kereskedelmi tevékenységük nemcsak a borra terjedt ki, de idővel a leginkább meghatározó portékájuk is ez lett. Dobrossy István szerint: „A görögök miskolci borkereskedelmének hatalmas, önálló kötetet kitevő levéltári anyaga maradt fenn. Ezek meggyőznek bennünket arról, hogy sokfelől, sokféle borokat gyűjtöttek össze a miskolci és főleg avasi pincékbe.” A borok a helyi termelők mellett főleg Hegyaljáról, ritkábban akár Nagyváradról vagy Egerből érkeztek. A kor egyik ismert kereskedője Pataki (Pattakosz) György volt, aki „1755-1790 között több mint 13.000 hordó bort vásárolt fel, amelyért több mint 400.000 forintot fizetett.” Pataki saját kezű (nem reprezentatív) feljegyzéseiben 1773 és 1778 között a legnagyobb átlag áron több évben is miskolci borokat vett akár hordónként 60 forintért (ez az átlagos hordónkénti árak háromszorosa) „miskolczi bort vettem s aszú szőllőnek csináltam” megjegyzéssel. Ez természetesen a teljes miskolci borkereskedelemre nézve nem ad egyértelmű képet, de talán arra alkalmas, hogy lássuk, a helyi borok nem statiszta szerepet játszottak ebben az időszakban, ahogy azt sokan állítják. Az értékesítési volumen óriási lehetett, Schwartner Martin osztrák statisztikus 1798-as munkájában lejegyzi, hogy „a tokaji, soproni és ruszti bor kereskedelméből származó jövedelmet a miskolci megelőzi”. Hogy ez valóban a bükki borokra épülő borkereskedelem volt, azt alátámasztja Keleti Károly szőlészeti statisztikájában (1860-1873) a Miskolchoz kapcsolódó szőlőterületek mérete ugyanis 3053 katasztrális hold, azaz 1770 hektár. (Összehasonlításul ma a teljes Bükki borvidéken 850 hektár szőlő terem, akkor ez a szám közel 5000 hektár volt). Ebből a területből Miskolc 890 kh, Diósgyőr 915 kh, Görömböly 1048 kh és Hejőcsaba 200 kh területtel veszi ki a részét. Az 1873-as Keleti-féle statisztikából egyértelmű, hogy a korszakban nincs még Tokaj-hegemónia, a mai Borsod-megye területén a top10 szőlő-termőterületű települések listáját Gönc vezeti (1773 kh), a mai bükki Szikszó előtt (1700kh), a dobogón Tállya a harmadik (1603kh). 1000 kh felett már csak Görömböly van (1048 kh), majd 800 kh-ig olyan településeket találunk, mint Diósgyőr (915kh), Miskolc (890kh), Tolcsva (995kh), Mád (883kh), Tarcal (899kh) vagy Sárospatak (946kh).


A hanyatlás az 1820-as 30-as évek körül már elkezdődhetett, amikor a korszaknak borvidéktől függetlenül voltak gátló tényezői. Történelmi folyamatok (elsősorban szabadságharcok) gyengítik a bortermelést és megfigyelhető a biztonságos áruszállítás feltételeinek romlása, ami nem kedvezett a korábbi borkereskedelem eredményes folytatásának. A XIX. századra betörő kezdeti iparosodás jó eséllyel elvonja a mezőgazdaságból a tehetségesebb paraszti sorból érkező munkaerőt. A miskolci csavar a történetben a Görög Compania meggazdagodása, majd jogainak folyamatos csökkenése lehetett, ami egy eredményes borkereskedelmi időszak végére tehetett pontot, egyes kereskedők elhagyják Miskolcot, mások megpróbálnak asszimilálódni. Össze-európai tragédiánk a Miskolcon 1885-ben megjelenő (Bedeg-völgy) filoxéra-vész, mely ellen Herman Ottó aktív részvételével megalakul az első „Miskolczi Phylloxera Egyesület”. Talán az ő munkájuknak is köszönhető, hogy a borvidéki átlag szőlőpusztuláshoz képest (68%, 1865-1895) Miskolc 53%-kal „megússza”. Amit azonban már nem él túl a Miskolc környéki szőlőtermesztés, az az ugyanebben az időszakban elinduló diósgyőri nagykohó, mely a munkaerő elvonásával, az egykori szőlőterületek lakóházakkal való beépítésével végül ráteszi a pontot a mondat végére.


Miskolciként meglepő volt megélnem az elmúlt években, hogy borral foglalkozó emberként is mennyire keveset tudok Miskolcról és az Avas múltjáról. Ez elsősorban a témában megjelent írások megismerése és néhány az Avas mélyén tett pincelátogatás során vált világossá. A korabeli – sok esetben eredeti, kézzel készült feljegyzések – és az elképesztő mennyiségű és méretű pincejárat látványa a miskolciak által is jól ismert avasi kulisszák között egy mesebeli, nyüzsgő, értékteremtő világba repít vissza. A történelmi Avas „rekonstrukciójának” emiatt fontos eleme kell, hogy legyen a helyiek korrekt ismeretekhez való hozzáférésének lehetőségeit biztosítani. A XX. század történelmi-politikai céljainak nem állt érdekében Miskolc valós múltjának feltárása és köztudatban tartása, manapság azonban éppen ez a reális múlt-megismerés adhatja vissza a miskolciak boros önbecsülését, hogy megértsük, a Bükk semmivel sem kevésbé történelmi borvidék, mint az egyébként jeles szomszédjai. Az emlegetett levéltári anyagok, az azóta megjelent Miskolc történeti kiadványok, a látogatható avasi pincerendszerek mind a helyiek rendelkezésére állnak, készen várják, hogy a múltat leporolva a jelenben megismerhessük őket. Ami pedig nem áll készen, azt nekünk kell késszé varázsolni és látogathatóvá tenni. Ennek jegyében a fiatal bükki borász szereplőket tömörítő Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesület tagjaival ebben az évben egy új rendezvény-sorozatot indítunk útnak, melynek számos eleme ezt a múlt feltárási célt fogja szolgálni.
A történelmi Avas újra élhetővé tételének több évtizedes az adóssága és megkerülhetetlen eleme lesz, hogy az Avas turisztikai attrakcióként szolgáljon, önmagában a korabeli díszletek megújításán kívül az elérhetőség szélesebb körű biztosítására van szükség. Gazdasági racionalitás nélkül a jelenlegi avasi turista-forgalomra alapozva nem várható el igazi elmozdulás (nem véletlen, hogy jelenleg nem találunk érdemi nyitva tartással üzemelő, funkcióját tekintve klasszikus borospincét sem). A célok eléréséhez a jelenleg is működő néhány gasztro-egység mellett állandóan nyitva tartó borospincékre is szükség lesz, ahová a helyiek és a turisták is betérhetnek, nemcsak a nagy fesztiválok idején. Az évente megrendezett nagy eseményeken kívül kisebb, állandó és kiszámítható programok és rendezvények mellett jöhet el a gazdasági realitás pillanata, hogy egyes pincetulajdonosok folyamatos nyitva tartásra adják a fejüket. Nem kizárt, hogy ezt kezdetben valamilyen egymás közti megosztásban kell megtenniük, csökkentve így az első évek üzemeltetési kockázatait. Ezért vissza kell „csempészni” a miskolciak életébe a történelmi Avast, nemcsak évente pár alkalommal, de havonta vagy főszezonban akár minden hétvégén. Mindehhez a mai technikai színvonalon állandóan frissített, széles körben elérhető kommunikációs felület is szükséges, hogy egyszerűen tájékozódhasson minden aznapi érdeklődő, mely egységek tartanak nyitva, milyen programok érhetőek el éppen aktuálisan. Szükség van egy támogató városvezetésre, szükség van a helyi borászokra (hivatásosokra és borosgazdákra egyaránt), szükség van a helyi borfogyasztó lakosságra és a városba látogató turistákra egyaránt.


Mi, akik a Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesület (többnyire) fiatal szereplőiként időt és energiát áldozunk ennek a borvidéknek az újbóli felvirágoztatására, úgy gondoljuk, hogy a klasszikust idézzük, a borvidékünk jövőjének eldöntésére hivatott, korunk nagy csatáját a történelmi Avas falai alatt fogjuk megvívni. Ha ez a hely ismét egykori jelentőségének megfelelő megbecsülést fog kapni, és újra a miskolciak és az idelátogató vendégek közkedvelt célpontjává válik, az a Bükki borvidék feltámadását is magával fogja hozni. Ezen kell közösen dolgoznunk, hiszen a Bükki borvidéknek szüksége van Miskolcra, ahogy Miskolcnak is szüksége van a Bükki borvidékre.

2021. február (az írás az Avasi Értéktár XV. számában jelent meg)

BLOG

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás