Blog – 2021. április 23.

Izgalmas hónapok vannak mögöttünk és az elmúlt évek legvontatottabb tavasza zajlik éppen. Visszaolvasva a jegyzeteimet, 2017-ben kb. egy hónappal hamarabb fakadt a szőlő, mint idén, ez egészen elképesztő különbség. A vírushelyzet miatt nem volt nagy a pörgés az elmúlt hónapokban, így volt némi idő átgondolni az elmúlt öt év történéseit, hogy honnan indultunk, hol járunk most és hol tarthatunk majd mondjuk újabb öt év múlva. A kisebb számvetésnek az is lehetett az apropója, hogy furcsa érzéseket kelt az emberben, ahogy látja maga körül a nagy magyar bor(ász)valóságot, benne csődbe ment szereplőkkel, földre zöldszüretelt 12 százaléknyi magyar terméssel, gatyaletolós facebook-os világvége leárazásokkal, karantén online-borkóstolókkal vagy az állami támogatások elosztási botrányaival. Ki miért tart ott ahol és mégis mi várhat ránk a következő években?

Ha összegezni kellene a mögöttünk hagyott fél évtizedet, azt gondolom, nem lehetek elégedetlen. Habár az út eleje sok buktatót rejtett – hiszen számos hasonló körülmények közt elindult borászati vállalkozás bukik el már az eső években -, nekünk sikerült venni az akadályokat és ma már talán elmondhatjuk, hogy kinőttünk a fűből, picit már védettebb állapotban vagyunk, mint pár éve. Mindezt úgy, hogy a területalapú támogatásokon kívül 2021-ig más forráshoz nem jutottunk. Sikerült 5,5 hektárig eljutni, ésszerű birtoknövekedési szempontokat betartva. Teljes termőre fordulás esetén évi közel 20 ezer palackkal számolhatunk, ami már látható mennyiség, főleg, hogy nincsenek nagyüzemi céljaink. Idén 3 éve kezdtük a tanúsított átállást az ökológiai művelésre, ami kulcsfontosságú lehet majd a piaci bővülésnél, főleg az export eladások során jelenthet majd nagy segítséget. Kialakítottunk egy életképes kis csapatot, bár nem fiatal a társaság, de szakmailag jó munkát végeznek és számíthatok rájuk. Technológiailag – sem szőlészeti, sem borászati területen – lényegében nem tartunk sehol, amibe a magunk szintjén sok pénzt fektettünk az ültetvényeken kívül, az a hordó-állomány, minden más lényegében olyan szintű, hogy nagyapám pincéjében is lehetne. Szőlészeti oldalon néhány minőségi kéziszerszámot leszámítva még ennyink sincs, szóval mindkét fronton volna bőven mit fejleszteni. Ugyanakkor – lassan 5 évjáratot magunk mögött tudva – talán kijelenthető, ezzel a felszereltséggel is lehet értékeset alkotni, így is eljuthat az ember jegyzett szintekig. Hosszabb távon talán pont ez a körülmény-rendszer lesz az, ami ütésállóvá tehet egy birtokot, hiszen itt minden fejlesztés óriási előrelépés, az addigi körülmények jelentős megváltoztatása, és ha ezek nélkül eddig sikerült boldogulni, a jobb körülmények között remélhetőleg még jobban fog. Ugyanakkor – félretéve a jég hátán is megélő, számkivetett bükki borász romantikáját – nyilvánvalóan fájdalmas érzés azt látni, hogy egyes hazai szereplők hozzánk képest milyen sebességgel fejleszthetnek, akár olyanok is, akik még egy liter bort nem készítettek az életben. Már épül a pince, meg a vendégház, új traktor áll az udvaron, anélkül, hogy bárkinek be kellett volna bizonyítani: igen, itt egy elszánt, motivált, a magyar szőlő- és bor mellett elkötelezett, dolgozni vágyó és tudó vállalkozást sikerül(t) támogatni mindannyiunk közös pénzéből. A magyar szőlő- és borágazat totális megújulásra érett, félő azonban, hogy a jelenlegi változási folyamatok ismét nem fogják kiváltani a várt hatásokat. Lesz majd új bortörvény, meg marketing-keret, meg fehéredő gazdaság, meg toronyóra lánccal. A minap egy bruttó 307,- forintos oltalom alatt álló földrajzi jelzésű bort találtam az egyik szupermarket polcán. Közben a források hazai elosztása furcsa képet mutat és a sebessége is elképesztően lassú. Az én telepítési ügyem nagyjából 850 napja nem jutott el döntésig. Persze, lehetséges, hogy ez csak a hozzánk hasonló kicsik szintjén van így, de biztosak lehetünk benne, hogy Hans-Jürgen, aki a Lajta túloldalán hozzám hasonlóan 2 hektárnyi új szőlőt telepített, már abban az évben megkapta a minden uniós polgárt megillető telepítési támogatását, míg nekem két év után még támogatási döntésem sincs. Ő már a harmadik beruházásához tud hozzákezdeni azóta, míg az én hasonló terveim kényszerűségből a fiókban lapulnak. Mégis kit akarunk így utolérni vagy lehagyni Európában? Sokszor elhangzik, hogy a közép- és nagybirtokok erősödése fontos cél, hiszen nem vagyunk hatékonyak a külpiacokon. Ha viszont körbenézek, Tokajtól a Mátrán át a Balatonig, akkor meg azzal szembesülök, hogy a kis szereplők közt nagyobb arányban vannak azok, akik jó árakon tudnak külpiacokon szerepelni, nem ritkán idehaza nincs is eladható készletük. Persze mondhatjuk, hogy ez nem mennyiség, ők sosem lesznek a klasszikus értelemben ár-érték arányban versenyképesek, mégis úgy állunk, hogy a külhoni presztízs megszerzésére döntően ők lennének képesek, aminek a hátán majd a nagyobb birtokok anyagilag is learathatják a dicsőséget. De ahelyett, hogy ezeket a példaképként bemutatható szereplőket menedzselné a saját hazájuk szakpolitikai rendszere, hogy akár „hétköznapi hősöket” gyártson belőlük, ami tökéletesen passzolna a jelenlegi bormarketing célokkal, többé-kevésbé teljesen magukra vannak hagyatva. Félreértés ne essék, én nem sorolom magam közéjük, ugyanakkor a méreteinkből adódó párhuzamok rám is igazak.

A borvidéken közben furcsa kettősség uralkodik. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha a legendás Titanic-on hajózna. A hajó orra jéghegynek ütközött (valamikor 1890 körül) és a süllyedés azóta egyre gyorsul. A hajó orrába ömlik a víz, néhányan az ott lévőkkel igyekszünk mindent megtenni, hogy megállítsuk a katasztrófát, hiszen látható: ha nem leszünk sikeresek, mindenki hullámsírba kerül. Szivattyúzunk, próbáljuk stabilizálni a hajót, befoltozni a léket. Eközben a hajó tatján, mely megemelkedve közelebb került a fellegekhez és a teliholdhoz, hatalmas buli zajlik. Húzza a cigány a nótát, egymás hátát lapogatják a népek, összekoccannak a poharak. Borkútból folyik a bükki nedü, politikusok és borosgazdák viccelődnek egymással. Néhány nyakkendő már pörköltszaftos, ingujjak feltűrve, valaki épp az 27. (kunsági) szakmai kirándulás kalandjain nosztalgiázik. A hangulat az égig ér, mindenki úgy mulat, mintha nem lenne holnap.

Jó hírekben sincs hiány, sok munkának köszönhetően a vén-hegyi projektünk mindeközben a befejezéshez közelít. A napokban sikeresen pótoltuk a 2019-es erózió oltvány-veszteségeit és egy új sort is beszorítottunk a terület szélén. A támberendezés kiépítése a végéhez közelít, még némi huzalozás és az új oltványok karózása van hátra. Párhuzamosan a 19-es tavaszi telepítés erősebb tőkéi (nagyjából az állomány fele) idén már termőre fordul, így várhatóan idén már Furmint és Pinot noir is készül a birtokon. A metszéssel még 3 napom van vissza, ha normál tavaszunk lett volna, akkor bizony nem lettem volna kész fakadásig. Mentségemre szóljon, hogy a területek nagy százalékán kellett felújító munkákat végezni vagy tőkeformákat kialakítani, ami lényegesen időigényesebb, mint egy beállt ültetvényt metszeni. A kötésekkel mindenhol készen vagyunk, ahol a metszés is kész, így a területek döntő többsége rendben várja a melegebb időt. Mindenesetre tanulság, hogy 5-6 hektár körül már korábban és nagyobb intenzitással kell elkezdenem metszeni a jövőben. Ezzel a fakadási időponttal hosszú év elé nézünk, idén sem lesz augusztusi szüret. Kíváncsi leszek a növényvédelmi hatásokra is, ilyen évem még nem volt eddig. Bővültünk tavasszal Chardonnay fronton, a meglévő területeket a cserépi Csurdóka-dűlőben 1 hektárra emeltük, mindezt egy blokkban, így az öko művelésünk szempontjából és a Chardonnay Cherép jövője szempontjából is jó hírek ezek. Új fejlemény, hogy az elmúlt hónapokban több érdeklődő borosgazda jelölttel is elkezdtünk közösen dolgozni, miután néhányan bejelentkeztek, hogy szeretnének gyakorlati munkát végezni nálunk, vagy csak időnként részt vennének szőlészeti-borászati munkáinkban tapasztalatszerzés végett. Lelkesen vetették bele magukat a sűrűjébe és nekünk is jól jött sok esetben a segítségük. Reméljük, sikerül kellő tapasztalatot szerezniük és minél többen gyökeret vernek majd közülük a környéken, így motivált fiatalokkal bővülhet a Bükk.

A birtok építése újabb jelentős lépéssel folytatódik. Ha minden jól halad, a napokban sikerül megvásárolnunk egy régi családi házat Cserépváralján, ahol a tervek szerint a birtokközpont kerül kiépítésre. A település mellett számos érv szólt, sok szempontot figyelembe véve itt látom legkedvezőbbnek a jövőnk építésének helyszínét. Reméljük nekünk is sikerül hozzájárulni a kis falu fennmaradásához, párhuzamos a története települési szinten, mint a Bükknek borvidéki szinten.

BLOG

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás