A vén-hegyi telepítési pályázatomról változatlanul semmi hír, várakozunk továbbra is türelemmel. Időközben a terület gépi kaszálása és kézi kapálása zajlik, szüret előtt sikerült befejezni a nagy részét, már csak az erősebb növekedésű középső Furmint-rész van hátra, de azoknak a tőkéknek kell jelenleg a legkevesebb segítség, így majd szüret alatt térek rá vissza, ha időm engedi. Ha legendákat szeretnék gyártani, azt mondanám, hogy a 2019-ben elültetett Furmintok megérezték a talajban, hogy korábbi fajtatársaik egykoron itt éltek, így innentől kellő nyugalommal teszik majd a dolgukat, a körülményekhez képest tényleg szépek. Amennyire jelenlegi információimból tudható, a környék három meghatározó fajtája 1900 körül az Olaszrizling, a Furmint és a Hárslevelű voltak, így mint minden legendának, ennek is volna némi alapja…
Ez év áprilisában – szakítva az eredeti 2015-ös elképzeléssel – elindultunk Bogácson egy saját üzemeltetésű boros egységgel, név szerint a Zenit Wine Bar-ral. Mint a névválasztás is mutatja, a cserépi úti pincesoron bérelt hely célja egy minőségi, palackos borokon nyugvó, bükki borvidékről szóló vendégváró hely létrehozása volt, házi szörppel, kecskesajttal, speciality kávéval. Így a főszezon végéhez érve bátorkodhatom levonni a tanulságokat, hogy elképzeléseim nem váltak valóra és nem sikerült becsábítani azt a Bogácson nyaraló – becsléseim szerinti – 3-5 %-nyi vendéget, akik városi közegből érkezve ismerik és igénylik az efféle borfogyasztási lehetőséget. Hogy eleve nincs Bogácson jelen ez a réteg, vagy csak a pincesorra nem teszi be a lábát, ma már lényegtelen. Ugyanakkor sikerült boros berkekben pozitív visszhangot kapni a nyitással, így megfordultak nálunk országosan ismert egri és tokaji borászok, a bükki fiatal generáció legjava, gastro- és borbloggerek, vendéglátósok és sok igényes borszerető vendég, akik az ország minden szegletében keresik az egyedi borokat és élményeket. A folytatásban mindössze az év végéig látunk előre és addig szeretnénk zárt körű borkóstolásokra, borbemutatókra használni a helyet.
Napokon belül elkezdődik az idei szüreti évünk is. A száraz tavaszt követően intenzív esős időszak és számos jégkár nehezítette ezt az évet. Folyamatosan sokat válogatjuk a fürtöket, így a szokásosnál is kevesebbet szedünk majd az egyes területekről. Ebben az évben a környéken nem volt elegendő a korábbi évek gyakorlatában sokaknál előforduló „minimál-zöldmunka”- stílus, így aki nagyvonalúan szőlészkedett, annak idén nem lesz mivel összepiszkolnia a metszőollót. Elsősorban a peronoszpóra mutatta ki a foga fehérjét, de minden más fertőzés is megfigyelhető volt ebben a szezonban. Mi folytattuk az ökológiai gazdálkodást a teljes birtokon, évi 8 növényvédelmi kijuttatással sikerült elérni a szüretig. Összességében nem lehetek elégedetlen, bár a Zenit, a Chardonnay és a Kékfrankos nem idén a legszebb fotótéma. Az Olaszrizling van még leginkább elemében, remélem október után is így marad majd. Nagy izgalmak nem várhatóak a pincében, néhány új hordó érkezésén kívül, folytatódik a spontán erjesztés egyre nagyobb térhódítása. A 2018-as két tétel után (Rizlingszilváni és Olaszrizling), idén öt bornál tervezem a vadélesztőkre bízni a munka nehezét, az eddigi tapasztalataim pozitívak.
Időközben a csecslyuki-pincesorra – ahol két pincében dolgozom és érlelem a borokat – bizonyos szempontból visszatért az élet, köszönhetően a június végi özönvíznek, ami a pincesor egyik fontos útszakaszából kimosta a „bélést”. Bogács valószínűsíthetően legrégebbi pincesorán a krízis helyzetben végül a helyi mezőgazdasági zrt., az önkormányzat és a pincetulajdonosok hármasa lépett fel összehangoltan és elindult a pincesor központi völgyének rendbetétele. A Csecslyuk, inkább hasonlított egyfajta Csecs-kanyonra, a lezúduló víz elképesztő mennyiségű tufát és egyéb törmeléket mosott le, mély árkot kialakítva ezzel. Mintegy két hónapig balesetveszélyre felhívó szalaggal volt lezárva az út ezen szakasza, de jelenleg már lekaszálva várja a terület a szemétszedést, az út már visszatöltésre került és jó eséllyel egy héten belül az eredeti vizesárok is funkcionálni fog. Innentől nekünk tulajdonosoknak csak tartanunk kell a színvonalat és megóvni a helyet az újabb leromlástól. Nem foglalkozhatunk azzal, hogy a pincetulajok nagyobbik fele nem vett részt a helyreállítási munkákban és várhatóan a jövőben sem fog. Ha tartalommal is megtöltenénk ezt a festői falu-részt, az lenne a non plus ultra, talán jövőre életre hívhatnánk az I. Nemzetközi Csecslyuk Day-t is. Csak bizakodni lehet, hogy egy „gazdára talált” pincesor vonz majd néhány új tulajt, aki szaporíthatja majd a tenni akarók számát.
BLOG