Mi a baj, Borvidékem? – tette fel a kitűnő kérdést Nyulasi Gábriel, Az ihatóbb Magyarországért mozgalom vezetője a Bükki Borvidékre szervezett bemutatkozó túránk utáni sajtóelemzésében. Történt ugyanis, hogy sikeresen megalakítottunk egy mozgalmat – név szerint a Szövetség a Bükki Borvidékért nevűt – és elképzeléseinkről valamint az eddig történtekről egy egész napos borvidéki túra keretein belül igyekeztünk tájékoztatni a szőlős-boros szaksajtó munkatársait. Számunkra is elképesztő pozitív érzelmekkel érkeztek a résztvevők, akik kilencen egész nap jegyzetelve, fotózva, kérdezve szívták magukba a bükki információkat és rögzítették az aktuális állapotokat. Bejárták már a fél világot, látták, amit szőlő és borimádó ember láthat ezen a bolygón, mégis izgatottak voltak az elhanyagolt területek, a leharcolt dűlők, az útjukat kereső borok ellenére is. Valószínűleg érzik és tudják, értő kezekben valami nagy dolog is születhetne ezen a vidéken. Mi pedig hárman – két főszervező-társammal Borbély Roland és Sándor Zsolt borászokkal – hol pironkodva a borvidék aktuális állapotain, hol büszkén az adottságainkat ecsetelve és a borainkat bemutatva tartottuk bennük az érdeklődést a közösen eltöltött nap alatt.
Borvidékem, segítsünk rajtad? – tehettük volna fel mi is a kérdést néhány hónappal korábban, mikor a mozgalom szervezése elindult. Néhány közös miskolci boros megjelenésünk alkalmával egymás nedüinek a megismerése mellett hamar egy hullámhosszra kerültünk. Ráeszméltünk, így a negyvenes éveink elején, hogy ha tetszik, ha nem, lassan mi vagyunk a borvidék. Ha az előttünk járó generációk aktív tagjai lendületesen, agilisan építenének borvidéket (ahogy azt néhány más helyen megteszik), küzdenének a közös ügyek jobbra fordulásáért, valószínűleg nem szánjuk el magunkat. De képletesen körbenéztünk és nem láttunk senkit. Nincs stratégia, nincs terv, vagy terv-kezdemény a borvidék hanyatlásának megállítására. Nincs lelkesedés, elfogyott a maradék önbecsülés. Lehet, hogy ezt már nem lehet megállítani?
Vannak mennyiségi szőlőtermesztőink, voltak mennyiségi szőlőintegrátoraink (az utolsó nagyot a héten vette meg egy nyolcszor akkora a Bükkön kívülről), van néhány lédig boros szereplőnk és temérdek mennyiségű szőlő, ami elhagyva a Bükköt más borvidékek pincéiben válik borrá vagy pezsgővé. A temérdek lassan túlzás: 70-es években egykor 4 ezer hektáros borvidéken, ma már 900 hektár sem terem. Kiírhatnánk egy táblára: Bükki Szőlővidék. A Borvidéket áthúzhatjuk, bor úgyse nagyon készül. Legalább nem zavarnánk össze magunkat ennyire. Egyébiránt ezt a képet látta volna bárki, ha végignéz e tájon 20, 40 vagy 60 évvel ezelőtt is. 1970 körül politikailag logikusnak tűnt, hogy Eger és Tokaj közé mi itt a Bükkben ne fejlesszünk borvidéket. Nem is fejlesztettünk: szomszédjainkkal ellentétben nincs és nem is volt szőlész-borász felsőoktatásunk, kutatóintézetünk, állami feldolgozónk. A vicc kedvéért azért megnéznék egy-két nagyhangú mai borvidéket, hogy ezek nélkül mégis hol tartanának? A negatív változások aztán a rendszerváltással gyorsultak fel, kiesett az addig stabil szovjet és egri felvevőpiac. Nincs több orosz pezsgő-alapbor kivitel, nincs többé Egervin. A kiesett felvásárlók helyét ugyan újak töltötték be, de a 90-es években már látható volt: ez az irány nem vezet sehova. Normális borvidéken nem alapanyagot gyártanak, hanem készterméket. A kivágási támogatások, a Kunságra telepített több ezer hektár Bianca-ültetvény nem javított a helyzeten. A Bükk pedig eközben – egy öreg traktor megbízható zakatolásával – csak ontotta magából tovább a mennyiségi szőlőtermesztés alacsony minőségű, olcsón eladható alapanyagát. Vezetőink pedig csak kvaterkáztak az átlaghozamok felett, morgolódtak a műtrágya-árak változásain és töltöttek egy újabb savanykás kisfröccsöt.
Hogyan segítsünk, kedves Borvidékem? A válasz egyszerű: gyorsan és hatékonyan. Ha itt szeretnénk élni és dolgozni, szőlőből bort készíteni, ahogy tették azt őseink, meg kell mentenünk a beteget. De nekünk már nincs újabb 30 évünk savanykás kisfröccsökre. Három szőlőmunkás asszonyom van: 67, 72 és 76 évesek. A néptelenedő falvak, a magukra hagyott pincék és szőlőültetvények, az egykori teraszok maradványai mutatják, hogy a tömegtermelés zászlaja alatt nem vár megváltás senkire. A fiatal generációktól nem várhatjuk, hogy ilyen körülmények között apáik nyomdokaiba lépjenek. A Kárpát-medence és ezen belül a Bükk térsége számos titkot, borászati múltja rengeteg elfeledett értéket rejt. Ezek felkutatása és feltámasztása mind a múlt, mind a jövő generációi felé tett alapvető kötelességünk. A borvidékünkön élő emberek, így az itt dolgozó borászok között is számos akad, akiknek a felmenői már évszázadok óta foglalkoznak szőlővel és készítenek is bort ezen a vidéken. A Bükki Borvidék pincekultúrája, a maga több ezer pincéjével figyelmezteti a jelen kort arra, hogy őseink háborúk és szegénység közepette sem adták fel a reményt és nem hagyták a szőlő és borkultúra eltűnését. Figyelmeztet rá, hogy a térség földrajzi és klimatikus adottságai olyan értékek, amelyek nemcsak a Kárpát-medencében, de nemzetközileg is figyelemre méltóak. A Bükk-hegység figyelmeztető védősáncként állja útját az észak-nyugati viharoknak, így az előterében húzódó termőhelyek zömmel 200 méter feletti magasságban, többnyire vulkanikus altalajon és délies kitettséggel a hegység védettségében várják, hogy kellő szakértelemmel és alázattal kiemelkedő és egyedi borokat készítsünk róluk.
Borvidékem, hagyd, hogy segítsünk rajtad! A megalakult Szövetségben eddig 14 – döntően fiatal generációs – szőlővel és borral kapcsolatot ápoló bükki szereplő kapott helyet. Első feladataink között ajánlást kívánunk megfogalmazni a borvidék termékleírásának módosítására, részletesen fel kívánjuk térképezni dűlőinket és hosszú távú fajtakísérletek szakmailag megalapozott előkészítését kezdjük meg. Hogy majd a minket követő generáció kezében ne csak szakóca legyen, mint a miénkben. Egy kidolgozott feladatot egy újabb követ majd, tennivaló akad bőven. Kialakítottunk egy kétszintű eredet- és értékvédelmi rendszert, mely önkéntes alapon szabályozza és ellenőrzi a rendszerbe belépők szőlőtermesztését és borkészítését. A borvidéki palackozott csúcsborok a Terroir Bükk, a mindennapok minőségi palackozott borai a Classic Bükk feltételrendszer eredményeként születhetnek meg. Mindkét szint első borai 2019 év végére várhatóak.
Hogy zárásul újra Nyulasit idézzem: „A 48 éves Bükki Borvidék sincs jó állapotban…” Nincs, de kemény fából faragták. Ő nem holmi tucat borvidékecske. És még bírja magát a beteg, még időben kaptuk el. Ha látja, hogy sokan és őszintén kívánják a felépülését, meg fog gyógyulni. Mert meg kell gyógyulnia! Ugye így lesz, Borvidékem?
Borvidékem, segítsünk rajtad? – tehettük volna fel mi is a kérdést néhány hónappal korábban, mikor a mozgalom szervezése elindult. Néhány közös miskolci boros megjelenésünk alkalmával egymás nedüinek a megismerése mellett hamar egy hullámhosszra kerültünk. Ráeszméltünk, így a negyvenes éveink elején, hogy ha tetszik, ha nem, lassan mi vagyunk a borvidék. Ha az előttünk járó generációk aktív tagjai lendületesen, agilisan építenének borvidéket (ahogy azt néhány más helyen megteszik), küzdenének a közös ügyek jobbra fordulásáért, valószínűleg nem szánjuk el magunkat. De képletesen körbenéztünk és nem láttunk senkit. Nincs stratégia, nincs terv, vagy terv-kezdemény a borvidék hanyatlásának megállítására. Nincs lelkesedés, elfogyott a maradék önbecsülés. Lehet, hogy ezt már nem lehet megállítani?
Vannak mennyiségi szőlőtermesztőink, voltak mennyiségi szőlőintegrátoraink (az utolsó nagyot a héten vette meg egy nyolcszor akkora a Bükkön kívülről), van néhány lédig boros szereplőnk és temérdek mennyiségű szőlő, ami elhagyva a Bükköt más borvidékek pincéiben válik borrá vagy pezsgővé. A temérdek lassan túlzás: 70-es években egykor 4 ezer hektáros borvidéken, ma már 900 hektár sem terem. Kiírhatnánk egy táblára: Bükki Szőlővidék. A Borvidéket áthúzhatjuk, bor úgyse nagyon készül. Legalább nem zavarnánk össze magunkat ennyire. Egyébiránt ezt a képet látta volna bárki, ha végignéz e tájon 20, 40 vagy 60 évvel ezelőtt is. 1970 körül politikailag logikusnak tűnt, hogy Eger és Tokaj közé mi itt a Bükkben ne fejlesszünk borvidéket. Nem is fejlesztettünk: szomszédjainkkal ellentétben nincs és nem is volt szőlész-borász felsőoktatásunk, kutatóintézetünk, állami feldolgozónk. A vicc kedvéért azért megnéznék egy-két nagyhangú mai borvidéket, hogy ezek nélkül mégis hol tartanának? A negatív változások aztán a rendszerváltással gyorsultak fel, kiesett az addig stabil szovjet és egri felvevőpiac. Nincs több orosz pezsgő-alapbor kivitel, nincs többé Egervin. A kiesett felvásárlók helyét ugyan újak töltötték be, de a 90-es években már látható volt: ez az irány nem vezet sehova. Normális borvidéken nem alapanyagot gyártanak, hanem készterméket. A kivágási támogatások, a Kunságra telepített több ezer hektár Bianca-ültetvény nem javított a helyzeten. A Bükk pedig eközben – egy öreg traktor megbízható zakatolásával – csak ontotta magából tovább a mennyiségi szőlőtermesztés alacsony minőségű, olcsón eladható alapanyagát. Vezetőink pedig csak kvaterkáztak az átlaghozamok felett, morgolódtak a műtrágya-árak változásain és töltöttek egy újabb savanykás kisfröccsöt.
Hogyan segítsünk, kedves Borvidékem? A válasz egyszerű: gyorsan és hatékonyan. Ha itt szeretnénk élni és dolgozni, szőlőből bort készíteni, ahogy tették azt őseink, meg kell mentenünk a beteget. De nekünk már nincs újabb 30 évünk savanykás kisfröccsökre. Három szőlőmunkás asszonyom van: 67, 72 és 76 évesek. A néptelenedő falvak, a magukra hagyott pincék és szőlőültetvények, az egykori teraszok maradványai mutatják, hogy a tömegtermelés zászlaja alatt nem vár megváltás senkire. A fiatal generációktól nem várhatjuk, hogy ilyen körülmények között apáik nyomdokaiba lépjenek. A Kárpát-medence és ezen belül a Bükk térsége számos titkot, borászati múltja rengeteg elfeledett értéket rejt. Ezek felkutatása és feltámasztása mind a múlt, mind a jövő generációi felé tett alapvető kötelességünk. A borvidékünkön élő emberek, így az itt dolgozó borászok között is számos akad, akiknek a felmenői már évszázadok óta foglalkoznak szőlővel és készítenek is bort ezen a vidéken. A Bükki Borvidék pincekultúrája, a maga több ezer pincéjével figyelmezteti a jelen kort arra, hogy őseink háborúk és szegénység közepette sem adták fel a reményt és nem hagyták a szőlő és borkultúra eltűnését. Figyelmeztet rá, hogy a térség földrajzi és klimatikus adottságai olyan értékek, amelyek nemcsak a Kárpát-medencében, de nemzetközileg is figyelemre méltóak. A Bükk-hegység figyelmeztető védősáncként állja útját az észak-nyugati viharoknak, így az előterében húzódó termőhelyek zömmel 200 méter feletti magasságban, többnyire vulkanikus altalajon és délies kitettséggel a hegység védettségében várják, hogy kellő szakértelemmel és alázattal kiemelkedő és egyedi borokat készítsünk róluk.
Borvidékem, hagyd, hogy segítsünk rajtad! A megalakult Szövetségben eddig 14 – döntően fiatal generációs – szőlővel és borral kapcsolatot ápoló bükki szereplő kapott helyet. Első feladataink között ajánlást kívánunk megfogalmazni a borvidék termékleírásának módosítására, részletesen fel kívánjuk térképezni dűlőinket és hosszú távú fajtakísérletek szakmailag megalapozott előkészítését kezdjük meg. Hogy majd a minket követő generáció kezében ne csak szakóca legyen, mint a miénkben. Egy kidolgozott feladatot egy újabb követ majd, tennivaló akad bőven. Kialakítottunk egy kétszintű eredet- és értékvédelmi rendszert, mely önkéntes alapon szabályozza és ellenőrzi a rendszerbe belépők szőlőtermesztését és borkészítését. A borvidéki palackozott csúcsborok a Terroir Bükk, a mindennapok minőségi palackozott borai a Classic Bükk feltételrendszer eredményeként születhetnek meg. Mindkét szint első borai 2019 év végére várhatóak.
Hogy zárásul újra Nyulasit idézzem: „A 48 éves Bükki Borvidék sincs jó állapotban…” Nincs, de kemény fából faragták. Ő nem holmi tucat borvidékecske. És még bírja magát a beteg, még időben kaptuk el. Ha látja, hogy sokan és őszintén kívánják a felépülését, meg fog gyógyulni. Mert meg kell gyógyulnia! Ugye így lesz, Borvidékem?