Blog – 2018. szeptember 3.

Mi a baj, Borvidékem? – tette fel a kitűnő kérdést Nyulasi Gábriel, Az ihatóbb Magyarországért mozgalom vezetője a Bükki Borvidékre szervezett bemutatkozó túránk utáni sajtóelemzésében. Történt ugyanis, hogy sikeresen megalakítottunk egy mozgalmat – név szerint a Szövetség a Bükki Borvidékért nevűt – és elképzeléseinkről valamint az eddig történtekről egy egész napos borvidéki túra keretein belül igyekeztünk tájékoztatni a szőlős-boros szaksajtó munkatársait. Számunkra is elképesztő pozitív érzelmekkel érkeztek a résztvevők, akik kilencen egész nap jegyzetelve, fotózva, kérdezve szívták magukba a bükki információkat és rögzítették az aktuális állapotokat. Bejárták már a fél világot, látták, amit szőlő és borimádó ember láthat ezen a bolygón, mégis izgatottak voltak az elhanyagolt területek, a leharcolt dűlők, az útjukat kereső borok ellenére is. Valószínűleg érzik és tudják, értő kezekben valami nagy dolog is születhetne ezen a vidéken. Mi pedig hárman – két főszervező-társammal Borbély Roland és Sándor Zsolt borászokkal – hol pironkodva a borvidék aktuális állapotain, hol büszkén az adottságainkat ecsetelve és a borainkat bemutatva tartottuk bennük az érdeklődést a közösen eltöltött nap alatt.
Borvidékem, segítsünk rajtad? – tehettük volna fel mi is a kérdést néhány hónappal korábban, mikor a mozgalom szervezése elindult. Néhány közös miskolci boros megjelenésünk alkalmával egymás nedüinek a megismerése mellett hamar egy hullámhosszra kerültünk. Ráeszméltünk, így a negyvenes éveink elején, hogy ha tetszik, ha nem, lassan mi vagyunk a borvidék. Ha az előttünk járó generációk aktív tagjai lendületesen, agilisan építenének borvidéket (ahogy azt néhány más helyen megteszik), küzdenének a közös ügyek jobbra fordulásáért, valószínűleg nem szánjuk el magunkat. De képletesen körbenéztünk és nem láttunk senkit. Nincs stratégia, nincs terv, vagy terv-kezdemény a borvidék hanyatlásának megállítására. Nincs lelkesedés, elfogyott a maradék önbecsülés. Lehet, hogy ezt már nem lehet megállítani?
Vannak mennyiségi szőlőtermesztőink, voltak mennyiségi szőlőintegrátoraink (az utolsó nagyot a héten vette meg egy nyolcszor akkora a Bükkön kívülről), van néhány lédig boros szereplőnk és temérdek mennyiségű szőlő, ami elhagyva a Bükköt más borvidékek pincéiben válik borrá vagy pezsgővé. A temérdek lassan túlzás: 70-es években egykor 4 ezer hektáros borvidéken, ma már 900 hektár sem terem. Kiírhatnánk egy táblára: Bükki Szőlővidék. A Borvidéket áthúzhatjuk, bor úgyse nagyon készül. Legalább nem zavarnánk össze magunkat ennyire. Egyébiránt ezt a képet látta volna bárki, ha végignéz e tájon 20, 40 vagy 60 évvel ezelőtt is. 1970 körül politikailag logikusnak tűnt, hogy Eger és Tokaj közé mi itt a Bükkben ne fejlesszünk borvidéket. Nem is fejlesztettünk: szomszédjainkkal ellentétben nincs és nem is volt szőlész-borász felsőoktatásunk, kutatóintézetünk, állami feldolgozónk. A vicc kedvéért azért megnéznék egy-két nagyhangú mai borvidéket, hogy ezek nélkül mégis hol tartanának? A negatív változások aztán a rendszerváltással gyorsultak fel, kiesett az addig stabil szovjet és egri felvevőpiac. Nincs több orosz pezsgő-alapbor kivitel, nincs többé Egervin. A kiesett felvásárlók helyét ugyan újak töltötték be, de a 90-es években már látható volt: ez az irány nem vezet sehova. Normális borvidéken nem alapanyagot gyártanak, hanem készterméket. A kivágási támogatások, a Kunságra telepített több ezer hektár Bianca-ültetvény nem javított a helyzeten. A Bükk pedig eközben – egy öreg traktor megbízható zakatolásával – csak ontotta magából tovább a mennyiségi szőlőtermesztés alacsony minőségű, olcsón eladható alapanyagát. Vezetőink pedig csak kvaterkáztak az átlaghozamok felett, morgolódtak a műtrágya-árak változásain és töltöttek egy újabb savanykás kisfröccsöt.
Hogyan segítsünk, kedves Borvidékem? A válasz egyszerű: gyorsan és hatékonyan. Ha itt szeretnénk élni és dolgozni, szőlőből bort készíteni, ahogy tették azt őseink, meg kell mentenünk a beteget. De nekünk már nincs újabb 30 évünk savanykás kisfröccsökre. Három szőlőmunkás asszonyom van: 67, 72 és 76 évesek. A néptelenedő falvak, a magukra hagyott pincék és szőlőültetvények, az egykori teraszok maradványai mutatják, hogy a tömegtermelés zászlaja alatt nem vár megváltás senkire. A fiatal generációktól nem várhatjuk, hogy ilyen körülmények között apáik nyomdokaiba lépjenek. A Kárpát-medence és ezen belül a Bükk térsége számos titkot, borászati múltja rengeteg elfeledett értéket rejt. Ezek felkutatása és feltámasztása mind a múlt, mind a jövő generációi felé tett alapvető kötelességünk. A borvidékünkön élő emberek, így az itt dolgozó borászok között is számos akad, akiknek a felmenői már évszázadok óta foglalkoznak szőlővel és készítenek is bort ezen a vidéken. A Bükki Borvidék pincekultúrája, a maga több ezer pincéjével figyelmezteti a jelen kort arra, hogy őseink háborúk és szegénység közepette sem adták fel a reményt és nem hagyták a szőlő és borkultúra eltűnését. Figyelmeztet rá, hogy a térség földrajzi és klimatikus adottságai olyan értékek, amelyek nemcsak a Kárpát-medencében, de nemzetközileg is figyelemre méltóak. A Bükk-hegység figyelmeztető védősáncként állja útját az észak-nyugati viharoknak, így az előterében húzódó termőhelyek zömmel 200 méter feletti magasságban, többnyire vulkanikus altalajon és délies kitettséggel a hegység védettségében várják, hogy kellő szakértelemmel és alázattal kiemelkedő és egyedi borokat készítsünk róluk.
Borvidékem, hagyd, hogy segítsünk rajtad! A megalakult Szövetségben eddig 14 – döntően fiatal generációs – szőlővel és borral kapcsolatot ápoló bükki szereplő kapott helyet. Első feladataink között ajánlást kívánunk megfogalmazni a borvidék termékleírásának módosítására, részletesen fel kívánjuk térképezni dűlőinket és hosszú távú fajtakísérletek szakmailag megalapozott előkészítését kezdjük meg. Hogy majd a minket követő generáció kezében ne csak szakóca legyen, mint a miénkben. Egy kidolgozott feladatot egy újabb követ majd, tennivaló akad bőven. Kialakítottunk egy kétszintű eredet- és értékvédelmi rendszert, mely önkéntes alapon szabályozza és ellenőrzi a rendszerbe belépők szőlőtermesztését és borkészítését. A borvidéki palackozott csúcsborok a Terroir Bükk, a mindennapok minőségi palackozott borai a Classic Bükk feltételrendszer eredményeként születhetnek meg. Mindkét szint első borai 2019 év végére várhatóak.
Hogy zárásul újra Nyulasit idézzem: „A 48 éves Bükki Borvidék sincs jó állapotban…” Nincs, de kemény fából faragták. Ő nem holmi tucat borvidékecske. És még bírja magát a beteg, még időben kaptuk el. Ha látja, hogy sokan és őszintén kívánják a felépülését, meg fog gyógyulni. Mert meg kell gyógyulnia! Ugye így lesz, Borvidékem?

Blog – 2018. július 18.


Utolsó bejegyzésem óta számos esemény történt, így itt az idő, hogy megosszam ezeket. Mind közül a szőlészeti fronton van talán a legtöbb izgalom. Időrendben haladva áprilisban a bogácsi Gyűr dűlőben ajánlottak a figyelmembe egy szőlőt, amit ki lehetne bérelni. A terület két részből áll, egyik fele egy elhanyagolt állapotban lévő Hárslevelű, míg a másik része ennél is lényegesen lepusztultabb és Olaszrizling maradványok vannak benne. Éppen rügyfakadás előtt voltunk és befejeztük a saját ültetvények metszési és lekötési munkáit, tehát képletesen hátradőlős állapotba jutottam. A területet bejárását a Hárslevelűvel kezdtük, látszott, hogy nettó 4-5 nap kelleni fog kb. 4 emberrel, hogy gatyába rázzuk a területet, ami az erőforrásaink ismeretében nem kevés idő. Oszlopok dőlve, huzalok lógnak, vadhajtások méteres hosszban a talajon és sikerült úgy 6-7 rovart eddig azonosítani a területen, melyeknek nem kellene ott tanyázniuk. Az 1975-ös telepítési év nyomott nálam a legtöbbet a latban, meg a közelgő Furmint telepítés, hiszen olyan a két fajta egymás mellett, mint Starsky és Hutch. Külön-külön is egyéniség, de együtt talán még hatékonyabb csapat. Átérve a terület olaszrizlinges részébe a látvány sokkoló volt, lelki szemeim előtt azonnal vörös lámpák villantak fel, STOP-táblák és hangos szirénák kíséretében. Még a tulaj is azt mondta, hogy ki fogja vágni, mást már úgysem lehet vele kezdeni. Mondanom sem kell, hogy elvállaltam a terület bérlését Olaszrizlinggel együtt. Néhány hónap távlatában a hárs kimondottan jól néz ki és az olasz is túléli az évet (képen az Olaszrizling már pár hónap művelést követően). A jövő tavaszra jó eséllyel azt a részt is gatyába lehet majd rázni. Beindult emellett a Baglyos-dűlőben is egy új Olaszrizling terület és a Galagonyásban egy új Rizlingszilváni. Az ültetvényméret ezzel immáron 3 hektárra emelkedett, ha a Vén-hegy Cabernet Franc öcsémmel közös művelését is ide számolom, szóval van már mire nézni.
Elkezdődött az idei évben az ökológiai művelés és annak ellenére, hogy nem ideális az évjárat növényvédelmi szempontból, eddig egészen jól festünk. Persze itt fontos szerepe van a zöldmunkáknak, amivel ebben az évben különösen jól haladtunk, köszönhetően a három váraljai asszonynak. Rozika, Terike és Marika alkotja a különleges egységet, nagy szerepük van a növényvédelem hatékonyságában is! Rajtuk kívül a betelepülő ragadozó rovarok érdemelnek dícséretet, akik kihasználva a rovarölőszer-mentességet és az idei évben kialakult bőséges táplálékmennyiséget, nagy számban jelentek meg az ültetvényeken. A katicák és ragadozó atkák fontos szerepet töltenek be a jövőben is, hiszen lényegében az ő feladatuk lesz a rovar kártevők szinten tartása. Ezen kívül füvesítésre kerültek a sorközök is, melyek egyrészt életteret biztosítanak a ragadozó ízeltlábúimnak, másrészt gondoskodnak a kiegyensúlyozott vízháztartásról és egyenletes páratartalomról.
2018 számomra az első fesztivál-évként vonul be a történelemkönyvbe. A Városligetben kezdtünk a Rosalia fesztiválon. Ezt követte Miskolc az Avasi Borangolással, majd Monor és újra Miskolc, a Fröccsfesztivállal. Ez utóbbi nem lett volna, ha a Bogácsi Borfesztiválon létrejön a palackos boros kitelepülés, de sajnos nem jött létre. Szomorú, de nem igazán van rá érdeklődés, így a kiállítók sem tolonganak a kitelepülési lehetőségért. A sort ismét Miskolc zárja, ahová az idén beindult Gasztroplacc nyitó napjára kaptunk meghívást. Élvezetes és fárasztó napokon vagyunk túl, de mindent kárpótol, hogy nagyon sok pozitívumot kaptunk országszerte, volt már olyan kóstoló-párosunk is, akik csak miattunk utaztak el egy adott rendezvényre. Még egy fellépést tervezünk az évre Cserépfaluban, egy kerti gasztros-boros mini fesztivált szerveztünk Patvaros Janival. Ő mint házigazda és főszervező funkcionál, a kiállító vendégeket pedig én hívtam meg. Nem kizárt, hogy a jövőben lesz folytatása a kezdeményezésnek.
Következő bejegyzésemben a várható évjáratról és a borvidéki fejleményekről fogok beszámolni, mindkettő nagyon izgalmasan alakul!

Blog – 2018. március 6.

Az utóbbi időben - számomra is váratlan módon - elkezdtek olyan gondolatok erősen foglalkoztatni, amikkel korábban jóval kevesebbet törődtem. Társadalmi és környezeti felelősségvállalásom (egyelőre csak fejben) kezd számomra is ijesztő méreteket ölteni, még a végén kiderül, hogy elrabolt a Greenpeace egy erősebben boros éjszakán és valamit átprogramoztak a fejemben. De az is lehet, hogy ez az egész változás csak a korral jár. Amolyan evolúciós fejlődés. Az történt ugyanis, hogy az utóbbi időben gyanúsan sokat aggódok a borvidék jövőjén és a fenntartható gazdálkodás is erősen mozgatja a fantáziámat. Ez a két téma a szűk környezetemben elég keveseket érdekel, így lehet, hogy távolabb kell barátokat keresnem. Ettől függetlenül az az érzésem, mintha egyre tisztábban látnám azt a helyesnek tartott utat, amin a szőlőművelés vonatkozásában járnom kell a jövőben és erre az útra térve rövidesen valami nagy dolog fog megszületni. A másik lehetőség, hogy szép csendben bekattantam….:) De haladjunk csak sorjában! Néhány történés úgy alakította a viszonyokat, hogy a néhány éven belül egyébként is tervezett átállás az ökológiai szőlőművelésre idén hirtelen egy csapásra megvalósulhat. Ez az irányzat a klasszikus, felszívódó szerhasználaton alapuló – elsősorban nagyüzemi – növényvédelem számára amolyan „hülye bölcsészhóbort” kategóriába sorolandó, így a nagyüzemi gyökereken működő borvidékeken – így a Bükkin is – nincs túl nagy népszerűsége. Szerencsére van már elég tapasztalat fiatal szőlész kollégák által más borvidékekről ahhoz, hogy ma már biztonságosan kijelenthessük, kizárólag kontakt szerekkel még kritikus évjáratokban is megvédhető a szőlő, persze ehhez megfelelő fajta, terület és tőketerhelés (is) szükséges. Korábban az „A-terv” az volt, hogy ha majd gazdag leszek, veszek egy traktort és onnantól kezdve kevergethetem a kis gyógynövény-főzeteimet senkitől nem zavartatva. Ehhez képest ma már tisztán látszik, hogy gazdag még egy jó darabig nem leszek ebben az üzletágban, avagy beigazolódik a régi borászvicc: - Hogyan lesz valaki borászként milliomos? – Ha előtte milliárdos volt… A nagy felismerés után széttekintve a bükkaljai rónákon túl sok alkalmas „traktorost” nem láttam a feladatra, hogy a felszívódó vegyszereket leváltva kénnel, meg rézzel, meg narancsolajjal permetezgesse a szőlőimet. Aztán a dolgok néha váratlanul fordulnak szerencsés irányokba, így az időközben zajló Vénhegy-takarítás közben tanúsított elévülhetetlen érdemei mellett néhány tartalmasabb beszélgetéssel is bizonyította Gergő, a lokális mezőgazdasági vállalkozó, hogy érdemes megadni neki az esélyt a növényvédelmi feladatok kivitelezésére. A beszélgetések végére kiderült, hogy mindketten látunk fantáziát a jövőbeni közös munkában. Összeállt a kép, hogy nekem pont annyi permeteznivaló területem van, amit ő egy teljes tankkal meg tud fújni, és hogy alapvetően nyitott arra, hogy tanuljon a tapasztalatokból és élőben követhesse a környékünkön nem túl gyakori szőlőtermesztési folyamatot. Ha már belevágok, nem végzünk félmunkát, így tavasszal gyomkeverékkel „lefüvesítem” a területeket a sorok között is, elősegítve a természetes fauna kialakulását és hogy esős időben is bejuthasson erőgép a sorok közé. Gyomirtó használat és műtrágyázás eddig sem volt a gyakorlatomban, így ha mindezek mellett még a rovarok kezelését is sikerül ökológiai eszközökkel megoldani, akkor egy fenntartható, környezetkímélő és organikus szőlőtermesztésre sikerül átállni, ami nagy vágyam volt már régen. Jelen számítások szerint gazdaságilag is hatékonyabb lehet ez a felállás, de ezt majd a területek viselkedése, mikroklímája fogja eldönteni, a nagy tanulságok levonásához még biztosan kell egy pár év. Ezzel szemben a Bükki Borvidék sorsát pozitív irányba fordítani egy fokkal nehezebben kivitelezhető feladat lesz. A rendszerváltás óta eltelt csaknem 30 év kevés volt ahhoz, hogy bármilyen érdemi elképzelés, terv, stratégia akár csak az előkészítés szintjén is elinduljon. Ennek fő okát a szokásos felülről várt megoldásokban és egynéhány helyi szereplőnek kedvező jelenlegi viszonyok fenntartásában látom, másrészt volt néhány generáció, ahol a szakmailag képzettebb szereplők végül más borvidéken találták meg a számításaikat. Csakhogy közben lassan elfogyott a borvidék szőlőtermesztésben aktív területe és igazából gondban lennénk, ha akárcsak egy húzó fajtát vagy bortípust is meg kellene nevezni, mint bükki nevezetességet. Így a marketing máskor csodafegyvernek tűnő funkciója is hatástalan jelenleg (nem mintha lenne ilyen próbálkozás), mert momentán nincs érdemi „termék”, amit érdemes lenne a fogyasztók felé közvetíteni. A borvidék összességében borszőlő eladásra és kisebb mértékben lédig bor értékesítésre rendezkedett be (vagy erre rendezték be), a sámli harmadik lába, a minőségi palackos borok értékelhető mennyiségben sajnos hiányoznak. Így erre a sámlira ülve a 21. században már csak orra bukni lehet, aminek a tanúi is vagyunk jelenleg. Mindeközben a 21 másik borvidék túlnyomó többsége – persze rengeteg alulról jövő kezdeményezésből kifejlődve – mára már fel tudott mutatni valamilyen önálló arculatot, jövőképet, borstílust. Van marketingezhető imázsa, vannak mutogatható arcai. Az idei évben újraválasztásra kerül a borvidék irányító pozíciója, ami biztos nagy hatással lesz a folytatásra, ugyanakkor bármilyen kimenetelű is lesz ez a voksolás, nem valószínű, hogy a borvidék – túlnyomó részt fiatal - változásokat akaró és tenni tudó szereplőinek önálló kezdeményezései nélkül bárkinek is sikerül majd kihúznia a szekeret a kátyúból. A nagy kérdés, hogy hány ilyen szereplő van ma a Bükki Borvidéken… Jut eszembe, 41 az még fiatal? Hogy az utóbbi hónapok történéseiről is szót ejtsek, sikerült megrendezni az első Bükki Boros Hétvége fedőnevű programot, melynek keretében lényegében evés-ivás és a környék látnivalóinak, geológiájának, történetének megismerése volt a fő célkitűzés. Ceremóniamesterként igyekeztem a társaságot színvonalasan vendégül látni, ami a visszajelzésekből leszűrve talán sikerült. A résztvevő csoport kisebb sokkot kapott a hétvégére előirányzott ételmennyiségtől, ami nem ment a minőség rovására, de ezt leszámítva nagy élményekkel gazdagodva távoztak, remélhetőleg még találkozom velük! Az említett Vén-hegy projekt a fő csapásirány az utóbbi hetekben, pár napon belül befejezzük a két hektár kitakarítását és a fakitermelést, valamint a növényi hulladék aprítását. Ezt követően a tuskók és gyökerek minél hatékonyabb eltávolítása és a kerítés betonoszlopainak területről történő kitermelése és beállítása jön. Ezután kezdődhet a szántás és a többi talajmunka, hogy jövő tavaszra minden készen álljon az ültetésre. Az oltványok már készen várják a tavaszi szőlőiskolai kiültetést is iskolázást, hogy megerősödve térjenek majd újra téli pihenőre a tavaszi ültetés előtt. 7300-an vannak, néhány hete „fogantak” és a Mecsek aljáról érkeznek majd a Bükk aljára. Időközben a metszésekkel is elindultam, idén egyedül csinálom meg a 2,5 hektárt, teher alatt nő a pálma. Elektromos ollóm nekem még nincs, így a folyamat végére ízületileg el szoktam jutni odáig, hogy várhatóan fogat majd csak bal kézzel mosok. Egyelőre sok a csapadék, de a március már időjárástól függetlenül főleg a metszésről szól. Az eddigi tapasztalatok jók, fagykárral nem találkoztam és a vesszőállomány is szép, beérett és arányos vastagságú. Elindultunk közben a 17-es borok palackozásával is, idén jóval hamarabb ki tudunk jönni az első tételekkel, és a fesztiválszezonra már láthatjuk a második évjáratot is. Májusban indul a verkli, jelenleg is szervezés alatt vannak az idei megjelenések. Jó pár nagyobb rendezvényen szeretnék 2018-ban már megjelenni, részletekkel hamarosan szolgálhatok!
Hajdu Roland2018. március 6.

Blog – 2017. november 16.

Na, most van vége a szüretnek! – mondtam jelentőségteljesen Janinak a november 14-i bogácsi sötétedés közepette a Csecslyuki-pincesoron az utolsó kékfrankos tétel hordóba fejtését követően. Ezen aztán mindketten jót derültünk, hiszen klasszikus értelemben hol is van már a szüret, aztán meg mégis. Igazából, ha lehetne hátradőlni, akkor talán most kellene, persze szó sincs ilyesmiről. Az egyszeri borkedvelő talán úgy gondolhatja, hogy ez a pihenés időszaka, de a gyakorlatban kicsit máshogy fest a helyzet. Mindenesetre jó érzés, hogy a helyén tudhatjuk a 2017-es évjáratot, melyről szőlészeti értelemben talán időszerű megemlékeznem. Nem érheti panasz újkori fennállásunk második évjáratát sem, nehéz, de szép éven vagyunk túl! A vidéket sújtó növényvédelmi gondokon túljutva komoly érettségű szőlőket szedhettünk idén. Átlagosan két héttel hamarabb szüreteltünk 16-hoz képest sok fajta esetében, köszönhetően a magas cukrosodásnak, mert nem szerettük volna, ha elszáll az alkohol. A chardonnay-k így is 22 magyar mustfokig kúsztak és az októbert már meg sem vártuk velük. Megfigyelhető volt, hogy lelevelezési munkáktól függetlenül vastag bogyóhéjak alakultak ki a szezonban, amire figyelemmel kellett lenni a feldolgozásnál az esetleges áztatás idejének megválasztásakor. Ezek a vastagabb héjak több kesernyés polifenolos anyagot tartalmaztak, melyek jelenléte általában nem szerencsés. Emiatt rövidebben áztattunk nagyon kevés kén mellett, illetve igyekeztünk a minél hűvösebb szőlőt minél gyorsabban feldolgozni. Az idei savak a tavalyiak után jóval mérsékeltebbek mennyiségben és erősségükben egyaránt. A tavalyi sikeres üvegballonos kísérleteken felbuzdulva idén jó eséllyel palackozásra kerül majd egy kékfrankos siller is (a rozé és a vörös mellett). Érdekes volt megfigyelni, hogy ugyanarról a területről különböző időpontokban szedve és eltérő héjon áztatás idő mellett milyen illatok és aromák alakultak ki a málnától a cseresznyén át a meggyig. Kihasználva az évjárat és a fajta lehetőségeit, egy természetes maradékcukor-tartalmú zengő is tervben van, remélem nem jön közbe most már semmi buktató. A szortiment egyébként várhatóan nem változik. Nagyon várom a tavalyi új hordók másodtöltéses szereplését, szerintem még jobban fognak illeszkedni az idei borokhoz. Egyelőre néhány kisebb technológiai változtatásnak hála úgy néz ki, hogy valamivel több illatot sikerült „fogságba ejteni”, reméljük, nem szöknek meg palackozásig… A szőlőültetvényeken az idei oltvány-pótlásokat még földkupacokkal kell megvédjük a fagytól (csirkézzük őket), illetve zajlik a 2 hektáros vén-hegyi terület telepítésre történő előkészítése. Nehezen haladunk a masszív fás-bokros terület tisztításával, de amit a természet több évtized alatt birtokba vett, azt nem két hétvégén fogjuk visszaszerezni. Előkerült hát a fűkasza fűrészlapos verziója, a láncfűrész és a karos olló. Kár, hogy nem fával fűtünk, mert van kitermelhető tüzelő bőven, amit így igyekszem majd cserealapnak használni, egy alig használt motoros permetezőre már van is ígéretem. Időközben a 16-os tételek is kipihenték a palackozás fáradalmait, így itt az idő, hogy megnyissuk a saját webshopot, amivel a tervek szerint december elejéig elkészülünk. Az évben vár még rám egy államvizsga, majd egy szakdolgozat-védés is, hogy ne unatkozzak, aztán ráfordulhatunk a 2018-as szezonra!
Hajdu Roland2017. november 16.

Blog – 2017. augusztus 26.

Pincetúra, kicsit máshogy. A korábbi bejegyzésemben emlegetett egykori egri uradalmi pince felfedezése a napokban folytatódott. Szőlész-borász kollégámmal, Janival éppen a pince takarítására adtuk a fejünket, amikor az elemlámpa fényénél (a villany bekötése folyamatban – ez is megérne egy misét) két évszámot fedeztünk fel a pince egyik falrészletébe vésve. Az első évszám 1921 volt, ez annak a Szeberin Vendelnek a születési éve, aki a pince egykori tulajdonosaként hosszú ideig nagyon nagy becsben tartotta a helyet, gyermekként még volt szerencsém találkozni vele. Ebben még önmagában nincs semmi meglepő, ugyanakkor a második évszámon egy pillanatra elakadt a lélegzetünk: 1757. Hogy ez a szám egy korábbi tulajdonoshoz, vagy a pince létesítéséhez kapcsolódik az egyelőre rejtély, mindenesetre hátborzongató belegondolni, hogy egy 260 éve már a föld mélyébe vájt helyen születhetnek meg a jövő borai. Ahogy írtam, a pince korábbi egri uradalmi tulajdon volt, talán egyszer a levéltárban találok majd a pincéről valami kézzelfogható adatot. Mire kezdtünk volna magunkhoz térni, a jobb oldali fal mellett felfedeztünk egy – az eddigi fényviszonyok mellett nem látott – dupla kőlapot. Szemmel láthatólag valamilyen üreg lezárását szolgálhatja már egy ideje, így némi izgalommal vegyes kíváncsisággal úgy döntöttünk, hogy megnézzük, milyen kincseket rejtenek a lapok. Egy üreg az üregben. Kerestünk egy alkalmas vascsövet és rövid szenvedést követően sikerült aláfeszíteni és megemelni az egyik – körülbelül 50 kilós – kőlapot. A legtöbb környékbeli pince, amiben jártam, rendelkezik egyfajta négyzetes kialakítású veremmel, amibe a korábbi tulajdonosok a bort vagy más terményt rejtették el a fináncok vagy az aktuális ellenségek elől az évszázadok során, így arra gondoltunk, itt is valami hasonlóra fogunk lelni. Ezek a vermek általában 1-2 négyzetméter alapterületűek és ritkán mélyebbek 1 méternél, kialakításuk jellemzően elég elnagyolt. Bevilágítva a kőlap alá először 3 lépcsőfokot pillantottunk meg, amihez hasonlót én eddig ilyen veremben még sehol sem láttam, hiszen azok mérete nem indokolja azt. A lépcsőfokok a jobb oldali fal alá vezetnek, ami alatt egy igényesen kialakított mintegy 2 méter mély szabályos kör alakú vermet találtunk. Talaja csontszáraznak látszik, de ami a leginkább meglepő, hogy a verem kupola-formájú mennyezete és a falak nagy gondossággal vannak kivájva, a verem falai sokkal simábbak, mint a pincében bárhol máshol. Nem mentünk le a verembe felfedezni azt, valószínűleg nem találunk majd semmit benne, bár a talajt biztos át fogjuk vizsgálni egyszer. Első ránézésre az igényes kialakítás alapján a helység funkciója sokkal inkább emberek korábbi elrejtését sejteti, persze bármit el lehetett benne dugni. Ránézésre 6-8 ember is kényelmesen el tud benne bújni rövid időre, kérdés persze, hogy a kőlapokat lezárva hogyan jutottak tartósan levegőhöz az elrejtettek, de talán erre is választ kapunk majd egy következő felfedezőtúra alkalmával. Indiana Jones-i kalandjaimon kívül persze a fő feladatok a szőlészet területén is folytatódtak, egy kitűnőnek ígérkező évjárat van kialakulóban. Növényvédelmi gondjaink sajnos vannak, de egyébként komoly minőségre van kilátás. A komoly hőösszegek miatt korai szüretekre számítok, nem is annyira a gyors cukorgyűjtés miatt, mert ezt igyekeztünk évközben kezelni, sokkal inkább a savak fogyása okán. Egyes fajtáknál már a napokban alacsonyabb savakat mértünk, mint a tavalyi szüreti adatok esetén, így a rizlingszilváni, zenit, leányka hármasnál nagyon észnél kell lenni a szüreti időpont kijelölését illetően. A 2016-os 5 forgalmi tételünk már lepalackozva érik, jelenleg a kereskedelmi partnerek felkutatása zajlik, akikkel tartósan együtt dolgozhatunk. Az érlelő pincék így kiürítve várják a 2017-es tételeket, 2 hét múlva az első szüretekkel megkezdjük a termés betárolását.
Hajdu Roland2017. augusztus 26.

Blog – 2017. június 27.

Viharos gyorsasággal történnek az események körülöttünk, így nincs idő hátradőlni vagy éppen keseregni a történéseken. Az egyik legfontosabb megosztani valóm, hogy sikerült egy komoly vájt tufa pincével bővíteni a birtokot. A jelenlegi kis bogácsi pincémtől nem messze vásároltam egy komolyabb, 35-40 méter hosszú, korábban egri uradalmi tulajdonban lévő pincét, melyet már hosszú évek óta nem használtak. Ennek ellenére tiszta illat fogadott, száraz a belseje és méreténél fogva stabil a hőmérséklete. Idén még nem tudom használatba venni, hiszen az áramot vissza kell köttetni, a víz pedig még nincs leágaztatva, de jövőre már itt lesz a borok fő feldolgozási és érlelési helye. Ez azért is lényeges, mert a jelenlegi helyen a szüret vége felé már komoly akrobata-munka bármit is csinálni, de még idén megoldjuk. A pince története jó régi lehet, idővel tervezem, hogy az egri levéltárban utánanézek. Amit tudunk, hogy 45-ben az oroszok bevonulásakor 72 embernek nyújtott napokig menedéket és hogy a Csecslyuki pincesor Bogács legrégebbi pincesorai közé tartozik.

Az újonnan vásárolt 2 hektáros vén-hegyi területre kalandos körülmények közt végül megkaptam a telepítési engedélyt és időközben a határokat is kimértük egy földmérővel. Remélem júliusban neki tudunk állni a kitakarításának. Az évjárat eddig nagyon meleg, elegendő mennyiségű csapadékkal. Ez utóbbiból elég rendszeresen kaptunk, így az ország egyik leginkább peronoszpóra-veszélyes övezete lettünk, ha a lisztharmat-nyomás amúgy nem lett volna elegendő. Látszanak is kisebb gondok emiatt, amúgy ettől függetlenül bizakodhatunk, mert a virágzás szépen lezajlott és lassan a fürtzáródás kezdődik meg. Szép, vitális az állomány, de hogy ne érezze annyira jól magát, a napokban kapja meg az első hőhullámot miheztartás végett.

Időközben megtörtént a borok első fellépése is, úgy a borvidéki borversenyeken, mint a nagyközönség előtt. Az Avasi Borangolásra nem lettünk kész, így ott idén még nem szerepeltünk, de a bogácsi fő rendezvényen pár napja már az első három tétel bemutatkozhatott. A Zenit és a Kékfrankos rozé a mezőkövesdi Dollár-hegyen termett, míg a Patvaros Janival közös Chardonnay Zsércz Bükkzsércen a Mike dűlőben látta meg a napvilágot. Pozitív volt a fogadtatásunk, sokan örültek, hogy végre feltűnnek bükki borok is palackozott kiadásban. A borbírák is elégedettek az eddigi teljesítménnyel, leginkább a Zenit viszi a prímet a versenyeken, de így frissen palackozás után még sokat javulhat harmóniában a többi tétel is. Július közepén érkezik az újabb két bor, a Kékfrankos és a már nagyon várt Chardonnay Cherép. Akkor aztán irány a borkereskedők világa, ami a 16-os évjárat zárása, egyúttal az igazság pillanata lesz számunkra!
Hajdu Roland2017. június 27.

Blog – 2017. április 8.

A tervezett birtoképítés számomra is meglepő gyorsasággal halad, sikerült 8 egymás mellett fekvő földdarab tulajdonosával megegyezni, így rövidesen hozzám kerülhet a bogácsi Vénhegyen parlagon fekvő területek egy 2,05 hektáros része. A terület szőlészeti felhasználása jelenleg erős képzelőerőt igényel, tekintettel az akác-csipke-kökény kombináció intenzív jelenlétére. A metszésekkel, kötözéssel végeztünk, a következő napokban némi oltvány-pótlást lesz napirenden. Az időjárás eddig száraz és aránylag meleg, a januári hó óta mindössze a napokban hullott 20 mm körüli csapadék. A korai meleg korai rügyfakadást is eredményezett, a Vénhegyen található cabernet franc tavalyi telepítésünk március végén már fakadt (jelenleg 3-4 leveles állapotban van), de a kékfrankos is április 5. körül indult meg, ami sok éves átlagban is igen korainak mondható. Az évjáratra nézve ez nagyon bíztató, remélem a fagy nem büntet meg a következő hetekben.

Ahogyan ígértem, próbálok a 2016-os évjáratról valamilyen körképet adni, már ami a saját borokat illeti. Összességében azért nehéz erről nyilatkoznom, mert ilyen szintű alapossággal, mint a tavalyi évben, még soha nem elemeztem és dokumentáltam le évjáratot. Számos analitikai vizsgálat és személyes megfigyelés történt, melyek között vannak számomra meglepetések, de lehet, hogy ez csak a korábbi „információhiány” miatt meglepő. Ami biztosan elmondható, hogy a 2016-os évjárat savai markánsak, nem is annyira mennyiségüket, mint inkább összetételüket tekintve. Ez kimondottan jó előjelnek tűnik az érlelhetőség és eltarthatóság szempontjából. A kivételesen hosszú szeptemberi meleg a hűvösebb augusztus ellenére komoly cukortartalmat eredményezett, emiatt talán alkoholban egy kicsit magasabbak lettek a borok paraméterei, mint szerettem volna. Ugyanakkor az augusztusi savroppantó meleg híján kicsit ki kellett várnom a szüretekkel. Felénk a csapadék ismét átlagon aluli volt, holott az ország nagyobb részét ismét jelentős csapadék terhelte. A vörösek és a hozzájuk kapcsolódó rozé vagy siller színanyagban visszafogottabb lett, de összességében egy kecses, törékeny elegancia bontakozik ki belőlük. Ezek a borok kékfrankosból készültek. Összesítve – bár még néhány tétel alakulóban van – nem kívánhattam volna kedvezőbb évjáratot indulásként magamnak, különösen ha arra gondolok, milyen fagy- és jégkárokat szenvedtek el más borvidékek szőlősgazdái. Bízom benne, hogy sikerült kellőképpen élnem a szerencsémmel.
Hajdu Roland2017. április 8.

Blog – 2017. február 25.

Elindult hát „munkásságom” irodalmi dokumentálása is. Eddig is sok minden történt, amíg idáig eljutottam, de az út nagyobbik része remélhetően azért még hátra van. Második önálló évjáratom első lépései még a tavalyi decemberhez köthetőek, amikor is szerves trágyát terveztünk kijuttatni néhány ültetvénybe. Próbálkozásunkat a korai fagyok hiúsították meg, illetve az aktuális reggelen Jenőt elvitték a rendőrök áramlopás miatt… Jenő és testvérei nem túl gyakran dolgoznak nálam, de most éppen jól jöttek volna. A januári régen látott kemény fagyok (7 éjszakán mértek -20 alatti minimumot Bogácson) közben nem sok teendő van a szőlőben, amúgy sem vagyok a korai metszések feltétlen híve. Ez a hozzáállásom idén a várható fagykárok miatt különösen jó döntésnek bizonyult. Február 24-én kezdtem a metszést a cserépfalui Csurdóka-dűlőben a chardonnay ültetvényen, ahol 5% alatti fagykárt látok. A gyengébb kondíciójú tőkék sérültek, van köztük teljes elhalás is, de általában a termőkarok újranevelésével megmenthetők a tőkék. A rügyek fakadásáig a metszésen kívül szeretném befejezni a trágyázást (ha már így alakult), lesz még az ilyenkor szokásos venyige szárzúzás, kötözés és támrendszer igazítás. A meglévő ültetvények zöme 20-35 éves, itt már minden évben akad tennivaló. A karózás különösképp nem jó munka. De hát Bandi bá, a cserépi ezermester megmondta, hogy az a baj a jó munkával, hogy olyan, mint a szép temetés: nem létezik. Remélem az idő nem lesz túl nedves, mert a feladatot így is úgy is el kell végezni, de dagonyázva nem akkora élmény. Ezen kívül készülünk az első 3 bor április eleji palackozására. Egy bükkzsérci chardonnay, egy zenit és egy kékfrankos rozé (mindkettő Mezőkövesd Dollár-hegy) lesz az első kanyar. Jelenleg zajlik a palackozás letárgyalása Egerben, de ki kell választani még a palackot, a csavarzárat is. Nagy kő esik le a szívünkről, ha már palackban láthatjuk az első „gyerekeket”.

A téli időszakban van lehetőség a birtok építésének tervezésére is, úgymint pályázati lehetőségek és megvásárolni tervezett területek feltérképezése. Van néhány kiszemelt terület, melyek többnyire parlagon hevernek, ezek szó szerinti feltérképezéséhez a helyi földhivatalt kell megkeresnem. Remélem, pár héten belül lesznek fejlemények és a Janival közösen művelt 2,5 hektárunkhoz újabb földdarabok csatlakozhatnak. Az okosok úgy tartják, hogy az előző évjáratról február környékén lehet biztosat mondani, így következő bejegyzésemben a 2016-os évjárat borairól írom meg a tapasztalataimat.
Hajdu Roland2017. február 25.