Müller nemesítette, elképzelései szerint Rajnai rizling és Zöldszilváni fajtákból. A modern kutatásoknak hála ma már tudjuk, hogy talán a svájci szél viccelte meg, de Szilváni helyett Madeleine Royal a másik szülő. A nevét megtarthatta itthon, de sokan ma már Müller Thurgau-ként ismerik, Németországban gyakori a Rivaner elnevezés is. Az első parcella volt, amit a szüleim a nevemre írattak Bogácson, így van némi érzelmi kötődésem a fajtához. Ennek tudható be, hogy még szakdolgozatot is sikerült írnom a fajtából. Az átkosban magas termőképessége miatt ültették, Ausztriában máig ő az újbor. Van némi aromatikus képessége, amit gyorsan elveszít, ha későn szüreteljük. Savait az ásványosabb talajon aránylag megőrzi, de képes lelágyulni. Az idősebb generációk gyakran nosztalgikusan szeretik, mandulásan kesernyés lecsengése egyedivé teszi.

A 2019-es évjárat:
A bogácsi Galagonyás dűlő három parcelláját (összesen 0,9 ha) időben lépcsőzetesen szüreteltük, mivel az volt a tapasztalat, hogy a teljes érésen túlcsúszva szedve a fajta elveszíti aromatikus képességeit és időnként a kellő lendületet. 1,5 kg-os terheléssel szedtük a nagy fürtöknek hála, a rövid héjon áztatás után hordóban spontán erjedt. Tartályban érlelődött néhány hónapig finomseprőn. Illata ebben az évjáratban elsődleges szőlőillatot és mezei virágos jegyeket mutat, némi mézes felhanggal. A vulkanikus talajnak hála az alacsony (5,3g/l) savak ellenére jó a tartása. Az elhúzódó spontán erjesztésben 5g körüli maradékcukornál állapodtunk meg. Kicsit populárisabb, mint az eddigi tételek, ígérem, többet ez nem fordul elő, ugyanakkor mentségemre szolgáljon, hogy maga a színtiszta természet!