Blog – 2017. április 8.

A tervezett birtoképítés számomra is meglepő gyorsasággal halad, sikerült 8 egymás mellett fekvő földdarab tulajdonosával megegyezni, így rövidesen hozzám kerülhet a bogácsi Vénhegyen parlagon fekvő területek egy 2,05 hektáros része. A terület szőlészeti felhasználása jelenleg erős képzelőerőt igényel, tekintettel az akác-csipke-kökény kombináció intenzív jelenlétére. A metszésekkel, kötözéssel végeztünk, a következő napokban némi oltvány-pótlást lesz napirenden. Az időjárás eddig száraz és aránylag meleg, a januári hó óta mindössze a napokban hullott 20 mm körüli csapadék. A korai meleg korai rügyfakadást is eredményezett, a Vénhegyen található cabernet franc tavalyi telepítésünk március végén már fakadt (jelenleg 3-4 leveles állapotban van), de a kékfrankos is április 5. körül indult meg, ami sok éves átlagban is igen korainak mondható. Az évjáratra nézve ez nagyon bíztató, remélem a fagy nem büntet meg a következő hetekben.

Ahogyan ígértem, próbálok a 2016-os évjáratról valamilyen körképet adni, már ami a saját borokat illeti. Összességében azért nehéz erről nyilatkoznom, mert ilyen szintű alapossággal, mint a tavalyi évben, még soha nem elemeztem és dokumentáltam le évjáratot. Számos analitikai vizsgálat és személyes megfigyelés történt, melyek között vannak számomra meglepetések, de lehet, hogy ez csak a korábbi „információhiány” miatt meglepő. Ami biztosan elmondható, hogy a 2016-os évjárat savai markánsak, nem is annyira mennyiségüket, mint inkább összetételüket tekintve. Ez kimondottan jó előjelnek tűnik az érlelhetőség és eltarthatóság szempontjából. A kivételesen hosszú szeptemberi meleg a hűvösebb augusztus ellenére komoly cukortartalmat eredményezett, emiatt talán alkoholban egy kicsit magasabbak lettek a borok paraméterei, mint szerettem volna. Ugyanakkor az augusztusi savroppantó meleg híján kicsit ki kellett várnom a szüretekkel. Felénk a csapadék ismét átlagon aluli volt, holott az ország nagyobb részét ismét jelentős csapadék terhelte. A vörösek és a hozzájuk kapcsolódó rozé vagy siller színanyagban visszafogottabb lett, de összességében egy kecses, törékeny elegancia bontakozik ki belőlük. Ezek a borok kékfrankosból készültek. Összesítve – bár még néhány tétel alakulóban van – nem kívánhattam volna kedvezőbb évjáratot indulásként magamnak, különösen ha arra gondolok, milyen fagy- és jégkárokat szenvedtek el más borvidékek szőlősgazdái. Bízom benne, hogy sikerült kellőképpen élnem a szerencsémmel.
Hajdu Roland2017. április 8.
BLOG